Alternatív orvoslás Echinaceával


A 18. században Dr. Samuel Hahnemann alternatív gyógymódokat keresett a hagyományos orvosi beavatkozások helyett. Hahnemann temérdek szert megvizsgálva eljutott odáig, hogy megalkotta az alternatív orvoslás, a ’homeopátiafogalmát.

A homeopátia a görög ’homoiosz’ (hasonló) és pathosz (szenvedés, kór) szavakból tevődik össze. Alapgondolata az, hogy az emberi szervezet öngyógyító, így ezt a képességet kívánják felerősíteni homeopátiás szerekkel. Fontos megjegyezni, hogy a homepopátia, és a hagyományos értelemben vett orvoslás nem egymás riválisai, sokkal inkább kiegészítik egymást, hiszen mindkettő a beteg gyógyulásának az érdekeit hivatott szolgálni.

A homeopátia egyénra szabott gyógymód, mely figyelembe veszi az egész embert, a beteg testi -és lelki tüneteit egyaránt kezeli. A homeopátiás gyógyszereket nem a kutatólaboratóriumokban állítják elő, hanem állati, növényi és ásványi eredetű anyagokból vonják ki.

A homeopátis szerek jellemzői közé tartozik:

• Gyorsítják a gyógyulást és a szövődmények eltűnését,

• csökkentik az erős antibiotikumok használatát,

• a hagyományos gyógyszerekkel együtt alkalmazandóak, felerősítik és kiegészítik azok hatásait,

• a mentolos és erős aromájú készítmények csökkenthetik a homeopátiás szerek erejét,

• a homeopátiás szerek fogyasztása kockázatmentes, gyermekek és csecsemők is nyugodtan szedhetik,

• általában a szájon át történő fogyasztás után 15-30 percig nem javallott enni/inni.

Az echinacea kivonatait az egyik legkiválóbb homeopátiás szernek tartják. Az echinacea azon kevés szerek egyike a homeopátián belül, melyek, gyógynövényként és homeopátiás szerként való alkalmazási területe megegyezik.

Már az indiánok is alkalmazták betegségek gyógyítására. Az echinacea gyógyító hatásait nagyrészt annak köszönheti, hogy összetevői felerősítik az immunrendszert.

Az echinacea kivonatai bizonyítottan immunserkentő és gyulladásgátló hatásúak. Különösképpen hatásos a nátha és megfázás, a légúti fertőzések és az influenza tünetei ellen, továbbá hasonló módon, ahogy már a Vadnyugaton is hatásosan alkalamzaták külső sérülések, sebek, hegek és csípések kezelésére.

Az Echinacea homeopátiás hatásai:

• Fertőzések kezelése és megelőzése (pl. influenza, légúti fertőzések),

• nyirokcsomó duzzanat és gyulladás enyhítése,

• elfertőződött sebek tisztítása,

gennyesedés visszaszorítása,

• magas láz és a lázzal járó egyéb fertőzések enyhítése,

állati mérgek – különösképpen a kígyóméreg, csípés, harapás utáni elfertőződés és mérgezés ellen,

műtétek utáni gyógyulás,

• húgyúti fertőzések

fogínygyulladás enyhítése

fagyási sérülések

bőrápolás (pl. a pikkelysömör vagy az ekcéma)

Az echiacea nem csak belsőleg, hanem külsőleg is képes lehet orvosolni különböző problémákat, fertőzéseket.

Azt a tényt sem szabad elhanyagolni, hogy napjaink rohanó életstílusa és a fokozott stresszes életmód mind-mind gyengítik a szervezetet és immunrendszert. Az immunerőre, és annak fokozására pedig óriási szükségünk van, a betegésgekkel, fertőzésekkel és az egyéb problémákkal szemben vívott harchoz. Az echinacea természetes és alternatív módon erősíti az immunrendszert, gyógyhatású, és lerövidíti a fertőzésekből, betegségekből történő felépülés idejét.

Az alábbi táblázatban ajánlunk Önnek egy lehetséges echinacea-kúrát Influenza esetén:

Immunerősítés, felkészülve az influenzaszezonra

Októbertől • Márciusig a megelőzés céljából: napi 1-3 tabletta, vagy napi 3 bögre tea vagy 1-3 ml echinacea csepp italba, teába echinacea cseppek. A cseppek talán a leghatásosabb.

Az Influenza kitörésekor

A megelőzésnél alkalmazott mennyiségeket mindenképpen érdemes betartani, de rövidebb időszakokon át - mondjuk a 14 napból csak 6-7 napon keresztül - meg is duplázhatjuk. Ne feledje, az echinaceát 14 naponál tovább, egyhuzamba nem ajánlott fogyasztani!

Lábadozáskor

Fokozatosan csökkentsük az adagokat, a lábadozási időszak végére nyugodtan átálhatunk a reggeli és esti fogyasztásra, az ajánlott mennyiségeket betartva.

Beszámolók az echinacea termékekről

Izomgörcs
„Brilliáns termék! A 7 éves lányom izomgörcsökkel és rendszeres torokfájással küzködött. Valamit ki kellett hát találnom. A helyi patikában az echinacea cseppet javasolták, hogy próbáljuk ki. Azóta el sem tudom mondani, hogy milyen hálás vagyok a gyógyszerészeknek, hogy felhívták a figyelmemet erre a csodás termékre. Még 1 hét sem telt el, és a kislányom tünetei máris csillapodtak. Hihetetlen javulás ment végbe, és mindez egy gyógynövény csepp-kivonatának köszönhetően. Köszönöm echinacea!”
Dobos Violetta, Budapest XVIII.
Depresszió
A Lorem Ipsum részleteinek sok változata elérhetõ, de a legtöbbet megváltoztatták egy kis humorral és véletlenszerûen kiválasztott szavakkal, amik kicsit sem teszik értelmessé. Ha használni készülsz a Lorem Ipsumot, biztosnak kell lenned abban, hogy semmi kínos
Nagy Zoltánné, Szombathely
Megfázás
„Amint a nátha és a megfázás első jeleit érzékelem magamon, azonnal elkezdem szedni az echinaceát. Lényegében 1-2 nap után már el is illant a promblémám.”
Kocsis Albert, Hévíz
2010 - 2017 © ECHINACEA.hu - Magyarország No.1. echinacea oldala